![]() ![]() ![]() |
A
Bodó
Banda
2000-ben alakult Nagykállóban, Kelet-Magyarországon. A két állandó tag -
Marssó Béla és Tamás Katalin - számos
zenésszel játszott együtt különböző fellépések alkalmával, így például
Kerezsi Antal prímással, Kocsán Pál brácsással, valamint
Kocsán István, Erdei János, Figeczki Tamás, és Oláh Sándor bőgősökkel. A hagyományos népzenei repertoár mellett (Nagykálló zenei öröksége, Szatmári, Dunántúli, Sárközi, Zempléni, Bonchidai, Kalotaszegi és más erdélyi dalok) saját számokat is játszunk. 2000-tõl 2003-ig a banda rengeteg európai országban játszott fesztiválokon, kiállításmegnyitókon és táncházakban. A 2003-as év az Egyesült Államokban való koncertezés jegyében telt el - a részletes naptár a Koncertek oldalon található. 2005 márciusától Béla Irországban dolgozik, így a közös muzsikálások ír pubokban zajlanak havi rendszerességgel. |
![]() ![]() ![]() |
||
![]() |
Marssó Béla Béla 1972-től játszik népzenét hegedűjén, addig az iskolai rock és a helyi szimfonikus zenekarban muzsikált. A népzenével számtalan helyre eljutott azokban az időkben, amikor a politikai körülmények miatt a legtöbben nem utazhattak Nyugatra. Játszott görög és német fesztiválokon, muzsikált török nomádoknak és a párizsi polgármesternek. Különböző zenekaraival bejárta a volt szocialista országok szinte minden nagyobb városát és fesztiválját Rostocktól Nyírbéltekig, de muzsikált repülőgépen és sóbányában is. A 1984-es Bretagne-i folklórfesztiválon első díjat kapott a Kállai Kettős Népi Együttes tagjaként Bogdán Zoltán (cimbalom), Rácz Gyula (brácsa), Kocsán István (bőgő) felállású zenekarával. Béla körül állandóan újabb és újabb zenekarok formálódnak. Rengeteg embert tanított meg különféle népi hangszereken való muzsikálás alapjaira és az együtt zenélés örömeire. Hobbija a vitorlázórepülés, jó néhány évig a nyíregyházi repülő klubban repült. (http://www.landings.hu) |
![]() |
Tamás Kata Katalin 1998-ban, a Miskolci Egyetem Gazdálkodástudományi Karának elvégzése után kezdett vitorlázógépen repülni. A repülõtéren találkozott Marssó Bélával és zenész barátaival, akik révén úgy megszerette a népzenét, hogy elkezdett három húros brácsán muzsikálni. A hangszer alapjait Rácz Gyula sarkadi muzsikustól sajátította el. Muzsikált többek között elsõ Péter cár nyári palotájában, New Orleans és Szentpétevár magyar nagykövetségén, a bécsi Collegium Hungaricumban, a wieliczkai sóbányában és Jeruzsálemben. A Bloomsburgi Egyetemen folytatott Business Administration tanulmányai közben szervezte a Susquehanna International Folk Dancers kísérõzenekarát Pennsylvaniaban. Jelenleg a General Motors egyik Opel Dealerénél dolgozik marketingesként. Európa elsõ folkrádiójának kuratóriumi tagja. |
Társaink
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Raul Rothblatt Raul édesanyjának Magyarországról kellett menekülnie, így õ már San Franciscoban született. A Berkley egyetemen tanult politológiát és zeneszerzést, majd Budapestre járt a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Az itt megismert népzenét azóta is játsza a new yorki Életfa zenekarban és a Dallam-Dougou nevû formációban, amely a magyar és az afrikai zenét népzenét ötvözi a jazz-zel. Raullal az afrikai és magyar zene ötvözésén dolgozunk és együtt utazunk Szenegálba. |
Jeremy dePrisco Jeremy gitáron, nagybőgőn basszusgitáron, mandolinon játszik és dalokat ír. 13 éves kora óta muzsikál különböző pennsylvaniai folk, rock, klasszikusés heavy metal együttesekben. Eddig két saját albuma jelent meg és több színházi darab zenéjét szerezte a környezõ egyetemeknek. Honlapján meghallgathatsz jó pár általa írt dalt, olvashatsz hitvallásáról és utazásairól. Pennsylvaniaban és a keleti parti turnénkon játszottunk vele. |
Erdei Erdei Jánossal és Patrick Farrell barátunkkal vettük fel a Túl a vízen... című albumunkat. Erdei János Nagykállóban született, ottani együttesekben játszott rock és népzenét. Jelenleg Floridában tartózkodik. |
Patrick Farrell Patrick Farrell new orleansi jazz és klezmer zenész, aki egy Nowe Miasto nevű, fantasztikus hangulatú raktáráruházban lakik 10 másik művésszel (zenészek, fényképészek, szitafestők, fémművesek). New orleansi tartózkodásunkról a Plus oldalon találhatsz bõvebb infókat. |
Köszönet JoAnne Growney-nak, aki a fordításban nyújtott pótolhatatlan segítséget.
| Home || Banda || Galéria || Koncertek || Dalok || Plusz || Kapcsolat |